Szóval, ha elég merész lennék, illegális tevékenységre készülnék, masszőröm esetleges bíztatására.
Múltkor, amikor majdnem elmentem hozzá, és majdnem megköpölyözte a legproblémásabb bal térdemet, azt tapasztalhattuk volna, hogy szinte nincs is benne vérkeringés, hisz a térdcsont köré valószínütlenül felhelyezett öt üvegharang meglehetősen fájdalmasan húzta volna a bőrt, kifejtendő keringésélénkítő hatását, de nem hogy fekete véraláfutásos körök nem jelezték a leszedés után a hatást, hanem semmi de semmi nem látszott volna úgy pár perc elteltével.
Masszírozóm és velem végtelen eszmecseréket folytatóm erre azt találta volna mondani, miközben a háttérből meghitten tibeti dallamok búgtak és lótuszvirág-illat szállt, hogy ha az én térdem az ő térde volna, ő biztosan megpiócázta esetleg volna már. Én mondtam, hogy pók is inkább, bármilyen bogár, vagy gusztustalan kicsi bőrös állat, de a kukac -és gilisztaféléktől például kifejezetten, de ő hajthatatlan lett volna, s beszerzésre ajánlkozék.
Tulajdonképpen nagy útálkozásomból 3,5 perc alatt hozzászoktam volna a gondolathoz, hogy pici fekete orvosi nadályok használjanak kicsit, mint valami vacsit; végül abban maradtunk volna, hogy mivel a piócázás jelenleg kis hazánkban nem engedélyezett, soha ilyenre még csak nem is gondolunk többet, vagy csak halkan, négyszemközt, kb. 4-5 euró/ darab. Csomagküldés ki is lenne zárva egyébként Ausztria irányából, ahol ez meggszokott orvosi terápia valamiért és gyulladásokon segít többezer éve szintén valamiért és szabad is valamiért. Azért van ez így, mert csomagokon illetékes hatóság áttekint, ők tudják miért, s ha mozog, lőnek. Aztán kommandósok rúgják rá az ajtót az emberre egy szépen behavazott kedd kora délután és találja magát köztörvényesek között alternatívkodni lebiggyedt alsó ajakkal, éhen maradt kicsiny lények meg csak tátogatják apró csőrüket, amíg vissza a feladónak.
Különben már minden meg lehetne szervezve, nadály érkezőben, ha lenne merszem, hozva hozza valaki, tanúsítvánnyal tanúsítva, hogy steril, mint a Domesztosz, amit Clorox-szal takarítottak felül, és enni is lehetne rajta. Cinkos jófej haveri orvos ugrásra készen nyomókötést gyakorolt volna, ha kérem, persze; mert nem lehetne egyébként felkelni utána pár óráig, pisise. Megkérdeztem még volna, hogy az esemény után merre tovább az arra kicsi állatnak, hát hova-hova, hangzott az elméleti válasz, fajansz-vízesésbe, használat után eldobandó fajta, szegény, de feltalálja magát.
Tele lehetnék féléssel teli izgalommal, mit okoz, ami még nem volt? Megkeringteti-e, ami állni látszik? Reagálni tud-e, ami reagáltatandó?
Ez lett volna a terv. De ha nem lehet, hát nem lehet.
Azért nem igaz, hogy nem történt velem semmi augusztus óta; például áthúzott fölöttem egy műhold tegnap este és előkerült a kisollóm is.
A munkahelyemről közös megegyezéssel eljöttem, egyrészt mert a GYES után lehetetlen helyzetbe hoztak, olyan pitiáner és kisstílű módszerrel, amihez csak egy PhD tanszékvezető egyetemi docens érhet fel. Másrészt azért kényszerültem elfogadni a "közöst", mert a családorvosom is kihátrált mögülem, miután közöltem, hogy nem vagyok hajlandó gyógyszert szedni és az immunológiára visszamenni, ahol rögtön a térdemnek esnének egy 10 cm-es tűvel. A táppénzem tartásomat ezért- látható állapotromlásom ellenére - nem tudta tovább biztosítani.
A spinning biciklim kikerült a kertbe, láttam is a szemém, hogy azt kérdezi: a következő a lomtár?vagy a roncstelep?
Végül, de nem utolsósorban megcsináltam a középfokú angol írásbeli nyelvvizsgát, tehát a francia mellett már +1 idegen nyelvvel tartanak nyilván a munkaügyi központban. Köszönöm, köszönöm, igazán köszönöm.
Nos, augusztus óta nem jelentkeztem, gondolom, semmi újról nem maradtam le - arthritis-es olvasóim még mindig azok, erről szakszerű orvosi háttér gondoskodik. Pedig mennyire egyszerű lenne rövidre zárni a párbeszédet a reumatológiai és immunológiai szakrendeléseken:
-Doktor úr/nő, meg tud engem gyógyítani?
-Nem.
-Köszönöm, minden jót!
És hát én is, továbbra is arthritis-es vagyok, gyakorlatilag szeptember óta fekszem. Naponta elmantrázom magamban hogy "gyógyulok, a gyulladás jó, a meleg jó, az ödéma jó, az ízület újraépül, pihentetni, kímélni, amíg kifut a különprogram". A férjemet valószínüleg még ezévben szentté avatják, mert munka mellett tartja a frontot itthon is, ha kiskorú gyermekeink és a háztartás ellátása meghaladná teljesítőképességemet - meghaladja. Bokám, térdem, csuklóm, könyököm és 3 ujjam dagad-fáj. A fejem alig bírom fordítani. Reggel elkúszunk az oviba, délelőtt több opció lehetséges:
-fekszem
-elmosogatok, rendet rakok - ha nagyon rosszul vagyok
-mosok egy adagot, kiteregetek - ha jobban vagyok
-kiporszívózok, de akkor már tényleg csak egy lépés a társastánc-tanfolyam.
Délután nem is kérdés: fekszem.
Legújabb megfigyelésem, hogy fizikai állapotom változásait nem feltétlenül követik le lelki hangulatingadozásaim: néha indokolatlanul optimistán látom a helyzetem, máskor pedig egészen kis apróság miatt reménytelennek érzem azt, amit csinálok.
Kísérleti nyúlságom 15 hónapja tart, ebből ténylegesen 4 hónapja küszködöm erős fájdalmakkal.
Olyan kitartó voltam a betegségben, úgy döntöttem, a gyógyulásban is röhejesen/irracionálisan/abszurd módon /érthetetlenül/döbbenetesen kitartó leszek.
A gyógyulást - kérem, hiszem, bízom és "teszem".
Azt hallottam, hogy a panaszkodás negatív ima, vagyis ima az ördöghöz.
2. szteroidmámorban fekszem a földön, mellettem a 8 mg-os Medrol üres üvegcséje,
3. a háztartásomban fellelhető összes önsegítő ezoterikus irodalom porrá égett maradványa;
4. valamint egy befejezetlenül hagyott fenyegető levél - talán a Jóistennek címezve.
A gyógyulásom nem hogy nem egyenes vonalban, egyirányban, előrefelé halad, de kifejezett visszaesést érzek. Olyan napjaim voltak mostanában, hogy megállapítottam: így nem lehet élni. Az ízületi panaszaim felerősödése egybeesett egy újbóli torokgyulladással, amire legutóbb januárban, februárban és márciusban is volt példa. Ehhez jön még 2-3 apróbb dolog, de mindenkit megkímélnék az összes krónikus panaszom felsorolásától.
Már a biciklire sem ültem rá majd'1 hónapja.
Már azt is kétszer meggondolom, hogy elmenjek-e a tévékapcsolóig.
Híztam is.
Müller Péter "Jóskönyv"-e szerint ez a nagy, kreatív energiák felhalmozódásánk időszaka.
A Cardiff Egyetem tudósai szerint a fájdalmas ízületi gyulladás gyógyításának titka egy ősi szerben, a tömjénfa gyantájában lakozhat.
A cardiffi szakemberek vizsgálják a gyanta lehetséges előnyös hatásait a betegség tüneteire. "Hosszú és hányatott küzdelem jellemzi a gyulladásos ízületi betegségek enyhítésére irányuló munkát" - mondta Dr. Emma Blain, aki Vic Duance professzorral és a Compton Csoport munkatársával, Dr. Ahmed Alival együtt vezeti a kutatást. "Anglia délnyugati része és Wales már régóta tartja a kapcsolatot egy szomáliai közösséggel, mely a tömjénfa gyantájának kivonatával kezeli az ízületi bántalmakat. Kutatásunk központi kérdése, hogy ezek az anyagok csökkentik-e, és ha igen, miként a fájdalomért felelős gyulladásos folyamatokat."
A Cardiff tudósai úgy gondolják, sikerült bebizonyítaniuk, hogy a Boswellia frereana nevű növényből nyert kivonat gátolja a gyulladásos molekulák képződését, így megelőzi a porcszövet pusztulását. "A tudósok egyik első számú kutatási területe olyan új gyógyszerek kifejlesztése, melyek enyhítik a gyulladásos ízületi betegségek tüneteit. Nekünk sikerült innovatív kémiai kivonatkészítő technikák segítségével beazonosítanunk a tömjénfa gyantájának aktív összetevőjét. Így képesek leszünk közelebbről behatárolni a hatóanyagot, valamint hatását összehasonlítani más, a betegség kezelésére használt gyulladáscsökkentő készítményekével" - mondta Dr. Ali.
Amikor ellenséges közegben kell léteznem - mint a régi-új munkahelyem - ahol nem fogadnak el, kétségbe vonják az értékeimet, vagy nyíltna bántanak, elkezdek önveszélyesen működni: nem eszem, fogyni kezdek, nem iszom eleget, tépem a körmöm, elhagyom magam, bezárkózom. Tulajdonképpen beállok én is a sorba, bántom, magam. Közben szégyent és bűntudatot érzek.
Harcolni, vagy feladni?
Várni, vagy robbantani?
Lehet, hogy már a kérdésfelvetés is rossz.
Mert kényelmetlen/méltatlan/megalázó helyzetek mindig lesznek.
Felírom a falra:
-belül stabilnak maradni,
-tudni, mennyit érek,
-rendesen enni,
-inni eleget,
-csinosan felöltözni,
-belakni az irodát,
-figyelni, nem zárni ki semmilyen lépést, de tudatosan nem készülni semmire.
A volt munkahelyem végül nem tudott sem jogszerűen felmondani, sem csoportos létszámleépíteni, ahogy az az előzményekből következett volna. Én meg nem mentem bele a közös megegyezésbe, merthogy egy védett közalkalmazotti jogviszonyt önként és dalolva feladni mégiscsak luxus.
Kénytelenek ezért tovább foglalkoztatni és meg kénytelen vagyok - amíg jobbat nem találok - náluk dolgozni.
Kínjukban száműztek tehát egy folyosó végi kis irodába, ahol nincs telefon, nincs internet, csak pár szék meg egy számítógépasztal. Droid-melót kaptam: szakdolgozatokat viszek fel egy Excel-táblázatba, címkézem a gerincüket, sőt, még szkennelek is. Az én eredeti munkakörömet egy vadiúj kolléganő végzi, akit azután vettek fel, hogy a helyettesem terhes lett, miután szültem.
Nekem a szék már régóta gyanús, mert aki eddig beleült, az hamarosan anyai örömök elé nézett /talán szabadalmaztatnunk kellene a dolgot/; például lehetnénk országos hírű zarándokhely, vagy gyárthatnánk csodatévő székeket jó áron, exportra is. Hát igen, munkáltatói szempontból gondolom feldolgozhatatlan, hogy a nők szülnek /többet járnak pisilni és néha beteg a gyerek/. Teljesen átérzem "megtűrtségemet", próbálok a folyósó szürke kőkockáiba feltűnés nélkül beleolvadni... Kínai vendégmunkásnak érzem magam, lógok a levegőben, és megjósolhatatlan, hova fog vezetni ez az egész.
Összvissz annyi bája van az új helyzetemnek, hogy olyan munkafolyamatokba avat be az új kolléganő, amiket még én alakítottam ki, amikor ő még a pályaválasztáson gondolkodott.
Hogy mindez a nyár közepén tört rám, az külön pech.
Hogy mindez megint az ember önértékelését kezdi ki, az meg már kész dráma, ha igaz az, hogy az ízületi gyulladást önértékelés-letörés okozza, amibe 20 éve folyamatosan vissza-visszaesek.
Nekem ezzel dolgom van.
A lényeg az, hogy öndeterminációról van szó.
Nincs égi bíró, nincs ítélet, csak tettek vannak és következmények.
Az emberi kapcsolatok, találkozások feladatot jelentenek számára:
annak idején valami elintézetlen maradt. Mármost vagy rendbe hozza a dolgot, vagy tovább rontja, ebben szabad, de cselekedeteinek következményeit a jövőben majd viselnie kell.
feketebari: 2 évig? Akkor te vérprofi vagy! Küldhetnél néhány tuti receptet! Hergélia egyébként hol van? (2011-03-03 09:08:21) Köszönöm, Pushpa!
pintér etelka: Hmmm,2évig jártam én is vegetáriánus főzőtanfolyamra 6 évvel ezelőtt.Nálunk Székesfehérváron az adventisták tartanak folyamatosan ma is és ingyen és nagyon komolyan.Sok jó finomság van a tarsolyomban,gyakorlom is,de már nem vagyok vegetáriánus:Hergélián is voltam 12 napig egy egészség házukban,gyönyörű helyen,bio kertészetük volt,abbol főztek,sütöttek,mindig svédasztalos teríts-meríts volt.Valami gyógyteát is kaptam naponta 2litert.3-dik nap után semmim nem fájt Nagyon sokrétű,orvosi ellenörzéssel,hideg-meleg vizes lemosás,szauna,masszázs,torna,kirándulások minden nap.Azt hiszem előveszem az ott leírtakat,tanultakat. (2011-02-28 19:58:43) Köszönöm, Pushpa!
